Ebben a félévben az ESSRG Kft. és a Care farm blog az InSPIRES projekt keretében Science Café sorozatot szervez, hogy párbeszédet kezdeményezzen a hagyományostól eltérő, a természet erejére építő terápiás megoldásokról, amik a természet-ember kapcsolat erősítésével segítenek. Első alkalommal Pieke Noémi pszichopedagógussal,  a kapcsolatközpontú kutya- és kisállatterápia kifejlesztőjével beszélgettünk. Az esemény előtt interjút készítettünk Noémivel, hogy az is megismerje módszerét, aki nem tudott részt venni a beszélgetésen.  

Akik még nem tudják pontosan, mi is az az állatterápia, az interjú előtt olvassák el ezzel kapcsolatos bejegyzésünket: Állatasszisztált terápiáról röviden.   

Care farm blog: Miben különbözik a kapcsolatközpontú állatterápia a klasszikus állatterápiától?

Pieke Noémi: A kapcsolatközpontú állatterápia fókusza és célkitűzése az, ami eltér a hagyományos metódustól. Fontos megjegyezni, hogy ez kifejezetten egyéni terápiás helyzetekben működik, bár az alapszemléletét csoportos munkára is át lehet ültetni. A fókuszában azonban nem a mozgásfejlesztés vagy kognitív készségek javítása, hanem a szociális készségek, az érzelemszabályozás és a mentalizációs képességek fejlesztése áll. Alapja a kliens és az állat között létrejövő valós kötődéses kapcsolat. Fontos különbség még, hogy a módszer alapja a komplex integratív gyermekterápia szemléletén nyugszik, amelynek lényege, hogy, ha bárhol lemaradást, hiányt, fixációt tapasztal a kliensnél a terapeuta, azt a gyermekkel korrektív módon újraélteti, ezáltal elindulhat a stabilizálódás, fejlődés. (A munkám során egyébként nem is kizárólag az állatterápiával dolgozom, hanem a komplex integratív gyermekterápia elemeivel is!)

Az általam kifejlesztett módszer különlegessége még, hogy erősen épít az állat saját visszajelzéseire, ezt hívjuk tükörfunkciónak. Ez azt jelenti, hogy az állat viszonylag nagy döntési szabadsággal rendelkezik a terápiás folyamat során. Nincs külön felvezető, a kliens (esetemben leginkább Asperger-szindrómás gyerekekről beszélünk) és az állat közvetlenül vannak kapcsolatban egymással. Itt a terápiás folyamat lényeges része az, hogy ők hogyan hatnak egymásra: hogyan beszél a gyerek az állattal, arra hogyan reagál ő stb. stb. Az így kialakuló spontán helyzetekben nagyon sok fejlődési potenciál van, de emellett folyamatosan segíti a terapeutát abban is, hogy képet kapjon a gyermek jelenlegi működésmódjáról.  Úgy is mondhatnám, hogy az emberi kapcsolatok modellezésére használom a kliens és a kutya, macska vagy tengerimalac kapcsolatát. Természetesen nem kizárólag spontán helyzetekkel dolgozunk, elég gazdag feladatgyűjteményünk van, de az előre megtervezettel szemben mindig elsőbbséget élvez az, ami a gyermek igényéből fakadóan spontán jelenik meg.

Mivel a kapcsolat és a mentalizáció van a fókuszban, ezért a terapeuta folyamatosan visszatükrözi a gyermek és az állat érzelmeit, hangulatait vagy bármely más állapotait. Itt kizárólag a valóságot tolmácsoljuk a gyermek felé, nem tulajdonítunk az állatnak semmilyen érzelmet „manipulációs” céllal. Tehát például, ha a gyerek húzkodja a flegma kutyám farkát, nem fogom azt mondani a gyerkőcnek, hogy „ez a kutyust most nagyon zavarja,” azt véletlenül sem, hogy a „kutyus így meg fog sértődni / el fog szomorodni / meg fog haragudni,” mert erre az aktuális helyzetben semmi nem utal. Azt viszont mondhatom, hogy én nem engedem meg, hogy húzkodja a kutya farkát, mert ez megfelel a valóságnak.

Care farm blog: Mennyire számít elfogadottnak a módszered a szakmádban?

Pieke Noémi: Ez nagyon változó attól függően, hogy milyen körökben nézzük. A „terápiás hétköznapok” során elég nagynak érzem az elfogadottságot. Rengeteg szülő fordul hozzám, hogy segítsek nekik a gyerkőcével valami megoldást találni a helyzetükre. A legtöbb szülő pedig ajánlás útján érkezik hozzám, ami mindenképpen fontos visszajelzés nekem. Nemcsak a szülők javasolnak, hanem, ami még nagyobb büszkeség talán, hogy van 2 olyan gyermekpszichiátria is Budapesten, ahonnan rendszeresen javasolnak engem bizonyos típusú problémákra.

Míg az állatterápiával kapcsolatban szakmai körökben sok a szkeptikus (a kevés rendelkezésre álló esettanulmány és hatásvizsgálat miatt), addig én a pszichológus és gyógypedagógus szakma részéről is érzem a támogatottságot. Ennek példájaként tudom említeni, hogy a következő évtől a módszerem része lesz a „Komplex integratív gyermekterápia” képzésnek is, illetve folyamatosan hívnak különféle konferenciákra is előadni, workshopot tartani.

A kutyás terápiás szervezetek részéről már sajnos sokkal vegyesebb a kép, ami nekem nagy szívfájdalom. Sokat javult ez is az utóbbi 1-1,5 évben, de azért még továbbra is eléggé peremen vagyok. Bár olyan konkrét kritikát, ami a módszerem pontos ismeretén alapulna, és így pontról pontra vázolva lennének az „aggályos részek,” nos, ilyet még sosem kaptam senkitől, de ennek ellenére érzem, hogy ott több időbe fog telni, míg teljes értékű állatterápiás módszernek fogják tartani azt, amit csinálok. Talán ez normális is, az új dolgokhoz, a más szemlélet beépítéséhez általában kell egy kis időt hagyni. Mindenesetre szakmai együttgondolkodásra, kritikák meghallgatására továbbra is nyitottnak érzem magam, de annyit elvárok hozzá, hogy ne csak innen-onnan hallott, kikövetkeztetett dolgokból rakjanak össze egy képet a munkámról, hanem ismerjék meg először a pontos metodikát és az ezzel elért eredményeimet is. Természetesen azért itt is vannak olyan emberek, akik nagyon támogatóan állnak hozzám. Az ő segítségük, elfogadásuk különösen sokat jelent nekem.

Care farm blog: Szerinted integrálható lenne az állatterápia a hazai egészségügyi rendszerbe?

Pieke Noémi: Nehéz ügy… Nagyon merev a rendszer, és a kutyás terápia ráadásul különösen sok pénzbe kerül: a vizsgáztatás, az utaztatás stb. Egyelőre nagyon az egyén, a dolgozó lelkesedésén múlik, hogy neki szívügye-e annyira ez a fajta megsegítés, hogy bevállal érte egy csomó plusz macerát anélkül, hogy ezt honorálná neki valaki. Nyilván kivételt képeznek azok az esetek, amikor az egyesületek, alapítványok be tudnak segíteni legalább részben a finanszírozásban, esetleg pályázaton nyernek rá pénzeket, de egy rendszert nem lehet ilyen esetleges összegekre felépíteni.

Szóval egyelőre a pályázatokon és az ott dolgozók lelkesedésén vagy önkéntesek odaadó munkáján kívül nem tudom máshogy elképzelni, hogy működhet az egészségügyben a kutyás terápia.

Ugyanakkor személy szerint nagyon jó alternatívának érzem a kisállatterápiát, nem véletlenül húzok én is egyre jobban ebbe az irányba. Míg a kutyának költséges az utaztatása, az ellátása, a képzése, vizsgáztatása, addig egy tengerimalacot vagy egy nyuszit jelentős többletköltség nélkül lehetne integrálni az egészségügyi rendszerbe is. Ha a terapeutának van elég fantáziája hozzá, akkor határ a csillagos ég! Nem kell hozzá külön felvezető, és egy kis boxban is kényelmesen szállítható az állatka. Az én tengerimalacaim pl. simán csinálják a szobában az akadálypályát a répát követve: alagúton bújnak át, szlalomoznak pet palackok között, vagy éppen relaxálni tanítják a gyerekeket. Ismerek olyan klinikai szakpszichológus kollégát is, aki nyuszival dolgozik, de hallottam már olyan pedagógusról, aki sünöket visz be a gyerekeknek, és van egy gyógypedagógus, aki ékszerteknőcöt választott kollégának. Ahhoz képest, hogy mennyi-mennyi lehetőség van ezekben a kisállatokban, még nagyon kiaknázatlan ez a terület.

Care farm blog: Lezárásként egy általánosabb kérdés. Mennyire tájékozottak akár a szakemberek, akár a laikusok itthon az állatterápia témájában? Mi a tapasztalatod?

Pieke Noémi: Megint azt tudom mondani, hogy nagyon változó a kép. Legáltalánosabban tapasztalom, hogy hallani sokan hallottak már róla, de az elképzeléseik nagyon pontatlanok azzal kapcsolatban, mi is történik egy foglalkozáson. Nagyon hiányoznak azok az ismeretek, hogy ki tarthat ilyet, mikor hívjuk terápiának, mikor állatasszisztált aktivitásnak, melyik, milyen képzettségű szakembert kíván meg. Ezekhez a kavarodásokhoz az is hozzájárul, hogy valóban szórt a kép az állatterapeuták között is, hogy ki, mit hív ennek, és ki, mit csinál, milyen végzettséggel.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos lenne az esettanulmányok és a hatásvizsgálatok publikálása, a módszertani könyvek megírása. Ahogy meseterápiából vagy művészetterápiából is létezik egymás mellett több irányzat, úgy miért ne létezhetne az állatterápiából is? Ezzel nincsen semmi baj, csak fontos lenne ezeket egymástól külön névvel és módszertani ismertetővel megkülönböztetni, elhelyezni a terápiák rendszerében. Ezen a téren még biztosan nagy munka áll előttünk.

Ezúton is köszönjük Noéminek a beszélgetést és a Science Cafén való részvételt! 

Egy rövid videó is készült az eseményről: 

A januári Science Cafén elhangzott beszélgetés podcastként érhető el: 

A beszélgetés-sorozat következő része február 26-án Jakabos Hadassa klinikai szakpszichológussal, a terelés-terápia megalkotójával folytatódik. További részletek hamarosan a Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/carefarmblog/.

------

Noémi munkájáról itt olvashattok bővebben: https://www.kutyasterapia.com/ 

A képet Balázs Bálint készítette.