Első interjúnk: Gjernestunet

Care farmer: Grethe Monica Haug voss.JPG
Farm: Gjernestunet
Helyszín: Gjernes, Voss, Hordaland megye, Nyugat-Norvégia
https://www.facebook.com/Gjernestunet

A hosszú út fáradalmai ellenére nagy izgalommal vártuk első beszélgetésünket. Grethe Monica Haug már első perctől kezdve mosolyogva fordult felénk, meleg kávéval és fahéjas sütivel várt minket, amelyeket egy pár száz éves faasztal körül fogyasztottunk el. A fogadtatás előrevetítette, hogy tartalmas beszélgetés elé nézünk. 

dsc_0770.JPG

 

Care farmerré válás

Grethe Monica és férje egy kis családi gazdaságot működtet Voss határában, elsősorban állattenyésztéssel, hús értékesítésével foglalkoznak, marhákat, bárányokat tenyésztenek, jelentős erdőterületekkel rendelkeznek. Grethe Monica éveken keresztül tanárként dolgozott a településen, de feladta munkáját, hogy több időt tölthessen családjával a kis farmjukon. Továbbra is értékteremtő munkát kívánt végezni, élővé akarta varázsolni a farmot, emellett segíteni kívánt problémákkal küzdő embertársain. Tervével a megyei hivatal dolgozóihoz fordult. Szerencsés együttállás volt, hogy a kormányzat éppen ebben az időszakban juttatott tőkét induló care farmerek számára, így egyértelművé vált, hogy gazdaságát green care szolgáltatásokkal bővítse. 10 éve hallott először a care farming ötletéről, sokat olvasott a témában, végül négy éve vágott bele élesben ebbe a tevékenységbe.

dsc_0765.JPG

Megemlítette, hogy Norvégiában egy hozzájuk hasonló családi gazdaság nem tud megélni kizárólag mezőgazdasági tevékenységből, a legtöbb kis területen gazdálkodó csak másodállásban gazda vagy plusztevékenységet vállal fel, amilyen például a green care szolgáltatás is.

Gondolatai az Inn på tunet rendszerről

Beszélgetésünk során többször kitért a rendszer működésére és problémáira is. Úgy véli, hogy a térségben azért ő vált csak egyedül care farmerré, mert a többi gazda tart a változásoktól, ismeretlen tevékenységektől és a plusz adminisztratív feladatoktól. Hozzátette a saját tapasztalataira hivatkozva, hogy ezek a félelmek gyakran valótlanok, mert valójában egyszerűbb ezeket a feltételeket teljesíteni, igaz az ő farmja szinte változtatás nélkül care farmmá alakulhatott. Elmondása szerint mindössze két évente ellenőrzik, hogy a farm megfelel-e a biztonsági és egészségügyi követelményeknek, valamint az adminisztrációs előírásoknak. 

A rendszer legnagyobb problémájaként említette, hogy nem tud elegendő intézménnyel szerződést kötni, mivel a szociális intézményrendszer kiépítettsége miatt nehéz új elemeket integrálni az ellátás folyamatába. Az oktatási intézmények helyzete eltérő; a kormányzat támogatja az Inn på tunet mozgalmat, mert jó terepet biztosít a gyerekeknek a tanuláshoz és különböző kompetenciáik fejlesztéséhez. Ennek támogatására 2015-ben jelent meg egy kézikönyv a farmon történő oktatáshoz, amit minden care farmerhez el is juttattak. A kézikönyv ide kattintva elérhető.

Grethe Monica a megyei Inn på tunet szervezet életében is aktívan részt vesz. Szerinte nagyon fontos, hogy megyei szinten is kapcsolódjanak és együttműködjenek a farmok, hiszen hasonló kihívásokkal szembesülnek, nem mellékesen a farmerek magányos életébe is színt hoz egy-egy találkozó. Továbbá tanfolyamokkal, kurzusokkal is segítik a szakmai munkát.

Green care tevékenységek és jövőbeli elképzelések

A Gjernestunetben arra törekednek, hogy valós feladatok várják az ideérkezőket. Grethe Monica a hagyományos iskolai rendszerbe nehezen illeszkedő iskolásokat, demenciával küzdő időseket és mentális problémákkal küzdőket fogad a farmján. Az ideérkezők mind speciális szükségletűek.  

dsc_0745.JPG

Az állatok mindennapi ellátásában a segítők is közreműködnek, valamint a farm rendben tartásában is részt vesznek. Két állatterápiás céllal tartott alpaka is található a farmon, akik barátságosak, nyugodtak, aranyosak, könnyen alakítanak ki kapcsolatot az emberekkel. Tradicionális gazdálkodási eszközök és épületek állnak rendelkezésére, amelyeknek nagy hasznát veszi a foglalkozásokon; az idősekkel a régi korok díszletében könnyebben megtalálja a hangot, míg  a fiataloknak be tudja mutatni a funkcionáló, hagyományos eszközöket, így megismerteti velük a norvég népi kultúrát.   

dsc_0773.JPG

A foglalkozások közé tartozik, hogy az erdőben található gyümölcsöket összegyűjtik, majd lekvárt főznek belőlük, valamint a bárányok gyapjából különböző használati eszközöket nemezelnek. A közösségi élmények kulcsfontosságúak a tevékenységek során. A közös főzés, a pihenés és a nagy beszélgetések helyszínei a beltéri tűzrakó kuckó és a hagyományosan berendezett konyha.

Grethe Monica tapasztalatait bemutatva elmondta, hogy a farmon töltött napok során az idősek emlékei megelevenednek, a pszichés problémákkal küzdők végre nem a "betegségükre", hanem arra koncentrálhatnak, hogy valójában mire is képesek.

Jelenleg rajta kívül nincs alkalmazott a farmon, egyedül vezeti a green care tevékenységeket, de előfordul, hogy a csoportokkal gondozók, tanárok is érkeznek. A jövőben viszont együtt szeretne dolgozni valakivel, akivel megoszthatja és közösen megoldhatja a munkája során felmerülő kérdéseket, problémákat. Jövőbeli tervei közül kiemelte, hogy szeretné a menekültek társadalomba való beilleszkedését elősegíteni, valamint a norvég kultúrát bemutatni számukra a farmon végzett munka által.

dsc_0761.JPG