A care farmok kialakulásának rövid története

Most, hogy bemutattuk a különböző típusú green care szolgáltatásokat, visszatérünk a blogunk nevét adó kezdeményezéshez, és jó mélyen beleássuk magunkat. Első körben egy rövid történeti áttekintést nyújtunk arról, hogy miként is alakultak ki care farmok Európában. 

blog_perbal.jpg

A természet, a mezőgazdaság és a fejlesztést, gyógyulást elősegítő szolgáltatások összekapcsolása már évszázadokkal ezelőtt is megfigyelhető volt. A középkorban a börtönök, a kórházak és a kolostorok épületeihez zöld területek is tartoztak, amiket most, a 21. században terápiás célú, gyógyító tereknek neveznénk. Az egyik legelső care farm-szerű kezdeményezés az 1350-es évek Flandriájába, Gheel-be tehető, ahol a közösség gazdálkodó tagjai maguk mellé fogadták a pszichés kimerültség miatt elvonulni vágyókat. A résztvevők bekapcsolódtak a családok és a gazdaságok életébe, olyan napi rutint alakítottak ki, amelynek vázát a mezőgazdasági munka adta.  

A mai értelemben vett care farmok kialakulása az első világháborút követő időszakra tehető. A háború utáni időszakban az emberekre elementáris erővel tört rá a természethez és az embertársaikhoz való kapcsolódás iránti igény, valamint a harmónia iránti vágy. Egyre több terápiás közösség, „munkaközösség” jött létre Európa-szerte, amelyek célja, az egymással és a természettel való békés, nyugodt létforma kialakítása volt. Ennek a hullámnak további erőt adott az 1939-ben elindult Camphill Mozgalom. A Camphill közösségek lényege, hogy a megváltozott képességű emberek egy háztartásban, szinte egy családként élnek a gondozásra nem szoruló embertársaikkal. A megváltozott képességű emberek bekapcsolódnak a közösség fenntartásához szükséges gazdálkodói, kézműves és háztartási folyamatokba, így ők is a közösség teljes értékű tagjainak érezhetik magukat. 

Az 1940-es években bevált gyakorlatnak számított, hogy a pszichiátriai osztályokon kezelt páciensek a terápiás folyamat részeként bekapcsolódhattak az adott intézmény ellátását biztosító gazdaság, kertészet munkálataiba. Később az 1950-es, 60-as években negatív felhangja lett a kliensek „ingyenmunkájának,” aminek köszönhetően a legtöbb eredményes kertterápiás foglalkozás kikopott a pszichiátriák kezelési rendjéből.

Majd az 1980-as években, főként a természet és az egészség közötti összefüggésekre fókuszáló kutatóknak köszönhetően újabb lendületet kapott a természet erejét integráló gyógyítási folyamatok kérdésköre. Nagy hatással bírt egy 1984-ben folytatott kutatás, ami azt bizonyította, hogy azok a műtét után lábadozó betegek gyorsabban épülnek fel, akiknek a kórházi szobájának az ablaka zöld környezetre néz, mint azok, akiknek az ablaka egy ház falára.  

------------------------------------------------

Felhasznált irodalom

Camphill (2011): Camphill History. URL: http://www.camphill.org.uk/about/camphill-history.

Marjolein Elings (2012): Effects of care farms. Plant Research International, Wageningen UR. URL: http://www.carefarminguk.org/sites/carefarminguk.org/files/Effects_of_care_farms_Elings.pdf

Kajner Péter–Jakubinyi László (2015): Szociális Farmok Létrehozása Magyarországon. Kézikönyv és Fejlesztési Javaslatok. Miskolc: Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány, 2015.

Roger S. Ulrich (1984): View through the window may influence recovery from surgery. Science. (224.), pp: 420-422. URL: https://mdc.mo.gov/sites/default/files/resources/2012/10/ulrich.pdf.